2011. január 24., hétfő

2. fejezet 1/2

Szóval gondolkodtam rajta, hogy elmondjam-e neki. 5 napja ismerem. Elég idő ez ahoz, hogy megbízzak benne? Majd egyszer csak azon kaptam magamat, hogy csak állok és bámulok magam élé Jackob meg bökdös.
- Mary?! Mary?! Hallassz?  Valami baj van? Nem szereted a mozit?
- Őőő. mi? milyen mozi? - néztem rá érthetetlenül.
- Hát csak fél órája beszélek hozzád, de mindegy... A lényege az volt , hogy lenne-e kedved moziba menni?
-Persze! - helyeseltem. - Mit nézünk?
-Hát valami akció vagy horror? - nézett rám kérdően.
-Húh eg jó horrora kiváncsi lennék.
-Rendben akkor ezt megbeszéltük.
Majd beszélgettünk még egy picit és aztán mindketten hazamentünk. Gondolkodtam. Ültem a szobámba... Majd felkaptam a kabátomat és elmentem a könyvtárba. Mióta Suu-nak elmondtam azóta minden pillanatban a furcsa képességemre gondolok. Megnézem hátha írnak valamit róla...

A könyvtár 3 saroknyira volt. Általában a 3 sarok nem tűnik olyan soknak. De amilyen szerencsém volt pont mögöttem jöttek az egyetem legjobb cicababái. Minden fiúnak ők kellettek. Sosem értettem a férfi agyat, hogy mit szeretnek ezeken a cicalányokon. Magassarku cipő,miniszoknya és a többi... Direkt siettem , hogy ne kössenek belém. De hallottam ,hogy rólam beszélnek,majd őkis direkt gyorsabban jöttek. A három cicababa leelőzött és természetesen közben lökdöstek. Nem tudom miért nem szeretnek engem. Pedig én semmivel nem ártottam nekik. Nem értem őket...

A könyvtárhoz értem. Bementem és a természetfeletti dolgokat keresgettem. Két óra keresgélés után úgy gondoltam, hogy feladom. Majd a kezembe akadt egy könyv ami csak a jövőbelátásról ír. Ezt amilyen gyorsan csak tudtam kikölcsönöztem és siettem vele haza hogy kiolvassam. A lépcsőházban Jackob jött velem szemben. Köszönt és mikor azt hittem hogy  végre megusztam és nem szurta ki a könyvet akkor visszafordult és megszólított:
-Mary!
-Igen? - kérdeztem vissza.
-Milyen könyvet viszel magaddal? -kérdezte,majd felhuzta az egyik szemöldökét.
- Őőőőő! - teljessen lefagytam majd nyökögni kezdtem. - Izé ez egy. Mi is?! - ránéztem a könyvre mintha elfelejtettem volna, majd míg ugytettem mintha elolvstam volna kitaláltam valamit.
-Ja hogy ez a könyv? - kérdeztem mintha nem esett volna le. - Ez csak egy ilyen misztikus könyv. Házidogát kell írni aztán az első könyv ami a kezembe akadt lekaptam. - magyaráztam ki magam.
-Aha. Értem. - mondta Jake,
- És te merre mész? - kérdeztem gyorsan valamit, hogy tereljem a témát.
- Ja. Izé. Én hova is? - gondolkodott. - A suliba mert elkell hoznom egy papirt. Igen egy papirt. - ismételte magát.
-Értem. Hát akkor jó utat.
-Köszönöm.-mondta, majd megfordult és elment.
Huh. Ezt jól kitaláltam. -gondoltam magamba, majd büszkén indultam tovább.
Siettem, hogy végre olvashassam a könyvet.
Beléptem a lakásba, ledobtam a kabátomat, majd siettem be a fotelba. Lehuppantam, a könyvet a kezembe vettem, majd megcsörrent a telefon. Elgondolkodtam rajta, hogy nem veszem fel, de rávettem magam és nagyon jól tettem.

Odaléptem a telefonhoz, felvettem majd mondtam:
-Hallo Tessék!
-Szia Mary te vagy?
-Úristen! Suu! Te vagy?
-Igen én. -mondta, de hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben.
-Valami baj van? - kérdeztem.
-Igen. Van egy kis probléma.
-Na de mi? Mondjad már. - sürgettem.
-Balesetem volt. Segíts rajtam. - mondta majd elkezdett sírni.
-Hol vagy pontossan? Mi történt? - kérdeztem.
-Kisiklott a vonat amivel Chicago-ba mentem volna. - mondta.
-És melyik kórházban vagy? Azonnal indulok... - mondtam.
-Ez a gond. Nem vagyok kórházban. A vonat körülbelül 5 perce siklott ki, és én most a roncsok alatt fekszek.
-Jézusom. - elszörnyülködtem, majd abban a pillanatban elsem hittem mi történt.
-Nyugodj meg Suu. Azonnal indulok és hivom a mentőket is. Maximum fél óra. - nyugtattam meg.
-Rendben! Nagyon siess! -mondta, majd egy olyat mondott amire nem számitottam pont most - És Mary?
-Igen? -kérdeztem.
-Neharagudj hogy ezt tettem veled.
-Semmibaj Suu! Nyugalom! Sietek! - nyugtattam meg.

Majd felkaptam a kabátodat és ismét kisiettem az ajtón. Riasztottam a mentőket. Majd azon gondolkodtam hogy ezt miért nem láttam éjszaka a látomásomba?! Mi szerint látom én a dolgokat?! Tettem fel magamnak a kérdéseket...

2011. január 22., szombat

1. fejezet 2/2.

Elvettük a kávékat, és Suu-n még mindig láttam hogy gondolkodik. Majd belenézett a szemembe, és abban a pillanatban olyat tett amire még én sem számítottam. Mindenfélére gondoltam, hogy mi lesz erre a reakciója, de erre amit ebben a pillanatban művelt az nem jutott eszembe. Vagyis hazudok. Eszembe jutott, de nem gondoltam volna hogy ennyire kikészíti ez az ügy hogy ilyet tesz.

Szóval Suu fogta magát a kávéját a kezembe adta óvatosan, majd félve a szemembe nézett és mire mondtam volna neki valamit addigra óvatosan elfordult majd váratlanul futkározni kezdett és azt kiabálta hogy én egy boszorkány vagyok és segítsenek neki,hogy én ne bántsam őt. Abban a pillanatban azt éreztem , hogy elég a fejem annyira szégyeltem magam Suu miatt. Majd valamit tennem kellett mert csak azt lehetett látni hogy Suu ide-oda futkározik és kiabál. Erre utánna mentem és aztmondtam:

Jaaaaj istenem Suuu! Mondtam hogy nem kellett volna annyit inni iskola előtt... - majd befogtam a száját és kiráncigáltam a Mc'Don.-ból. Természetesen mindenki minket nézett.
Mikor kiértünk Suu.-t leültettem egy padra majd próbáltam nyugtatni, de ő nem nyugodott. Mérges volt rám azért mert nem mondtam el neki eddig ezeket a dolgokat és félt is tőlem. Ezt láttam a szemében.Hozzám vágta a kávéját. Majd hazaindult. Két órát ültem még azon a padon várva hátha visszatér és esetleg mond valamit. De hiába vártam nem jött. Majd felkeltem a padról és elindultam hazafelé. Egész úton nem is gondolkodtam csak mentem. Majd rádöbbentem, hogy ez volt az a dolog ami miatt a látomásomban összevesztem vele. De ezt nem tudhattam. Nagyon szerencsétlenül éreztem magam. Majd végig lehajtott fejjel mentem és búslakodtam. Majd egy jó ideig nem is találkoztam Suu.-val. Én kerestem őt de nem volt hajlandó velem beszélni. Minden éjszakát vártam hogy hátha látom őt a látomásaimban. Mindent megadtam volna érte hisz ő maradt nekem egyedül és most őt is elveszítettem.

Majd mikor már 3. napja nem beszélt velem Suu. akkor meguntam és elhatároztam hogy megismerkedek a szomszédaimmal. A Jobboldali ajtónál az 5.ös szám alatt Christine néni lakott. 80 éves. Alacsony, bottal botorkáló néni. Nagyon aranyos volt de vele mégsem mehettem el sehová. Főleg bulizni. Furcsán festett volna amikor beállítok egy 80 éves nénivel.Majd egyik éjszaka egy fiúval volt látomásom. És jött a következő fontos dátum:

1945. augusztus. 20.

Ezen a napon csöngettem be a baloldali szomszédaimhoz. Itt egy fiatal srác lakott az apukájával. Jacob Black. 
Vele már az első szóváltásnál éreztem hogy megértjük egymást. De ugyanakkor éreztem hogy valamit eltitkol előlem. Egyre többet találkoztunk majd 25.-én végre el mert hívni moziba. Mikor mondtam hogy menjünk úgy örült mint egy kutya. Majdnem megzabáltam.

-Mit szeretnél nézni? - kérdezte örömében - Valami nyálas,romantikusat?Horrort?Akciót?
Míg ezeket kérdezgette én elgondolkoztam rajta hogy talán neki is tudnia kéne a fura dolgaimról. Vagy talán mégsem?! Nehogy úgy járjak mint Suu-val? A fene tudja...

1.fejezet. 1/2.

1945. augusztus. 11.

A történetemet ennél a dátumnál kezdeném.


A nevem Mary Prens. 20 éves vagyok. New York-ban élek egyedül mert a szüleim meghaltak autó balesetben és mivel egyedül voltam gyerek így magamra maradtam. Kérdezhetnétek, hogy miért nem költöztem más rokonaimhoz.?! Erre azt mondanám hogy makacs vagyok és amit én egyszer a fejembe veszek azt senki nem változtat- hatja meg. Szóval volt egy lehetőségem, hogy nagymamámékhoz költözzek,de én 20 évesen elég felnőttnek éreztem magam hogy egyedül éljek. Tehát belevágtam a nagybetűs életbe...

Mivel a családi házunkat elég nehéz lett volna egyedül fen tartanom, így azt minél gyorsabban eladtam és vettem egy kis "lyukat" a belvárosban. Mivel még tanulok, úgy gondoltam hogy, a maradék pénzt felélem míg nem végzek a sulival. Orvosnak tanulok ami nem mondható egy egyszerű szakmának és elég sokat kell tanulni. Szóval éltem gyönyörű szép napjaimat mikor egyszer csak egy furcsaságon kaptam magam.Először nem is esett le mi történik velem. Senkinek nem mondtam el, mert féltem hogy az emberek gyogyósnak tartanak majd és valami elmegyógyba zárnak pár fogyi emberrel.

Szóval mióta anyu és apu meghalt azóta valami furcsa oknál fogva látom a jövőt. Hogy hogyan és miért? Ne tőlem kérdezd! Valaki ott fent ügyködik nekem de nem tudom mi célból... Szóval minden éjszaka pontban 0:00 perckor felébredek és lepörög a szemem előtt az, ami aznap fog történni velem. Valamilyen szinten jó mert legalább tudom mire számítsak. De ez még nem elég. Mikor ez megtörténik éjszaka akkor anyu és apu mellettem állnak és néznek. Általában ez-az ami lesokkol. Mikor egyik éjszakai látomásomban azt láttam hogy a legjobb barát nőmmel Susan-nal összeveszek, akkor elhatároztam, hogy muszáj leszek neki elmondani. Így is tettem...

Susan-t aki ismeri az egy életvidám lánynak gondolja aki mindenben meglátja a jót. Susan-nal óvodás korom óta barát nők vagyunk. Senki mást nem tudnék mondani az életemben aki ilyen hosszú ideig kibírt volna engem. Susan kedvenc színe a kék és mindent amit csak tud kékké varázsolja. Kék mániás lánynak is szokták hívni a baráti körében. És hogy miért nem mondtam el eddig Susan-nak ezt a problémámat? Mert Suu sosem hitt az ilyesfajta dolgokban. Eddig én sem hittem hogy ilyesmi egyáltalán létezik. És miért pont velem?! Ha tehetném már most azonnal választ követelnék rá.De hát azt sem tudom kitől kell.

Szóval reggel mikor a Mc'Donald's-ban találkoztunk, (mióta közép sulisok lettünk azóta minden reggel a Mc'Don.-ba találkozunk) Suu mosollyal az arcán a nyakamba ugrott és a fülembe 'sikitott':
-Jó Reggelt Mary!
-Jó Reggelt Suu! - köszöntem vissza neki halkabb formában.

Majd míg a sorban álltunk a reggeli Kávénkért-t elmeséltem neki a dolgokat magamról. 
Suu kikerekedett szemekkel nézett rám és láttam a szemében hogy azt várja, hogy nevessek egyet és mondjam hogy mindez csak vicc volt. De hát sajnos ez nem így volt. Majd a biztonság kedvéért megkérdezte:
-Te most viccelsz velem Mary?
-Nem Suu! Ez az én érthetetlen világom. - mondtam neki majd folytattam - Velem ez már körülbelül azóta van mióta anyu és apu meghalt, és most mindezt azért mondtam el neked mert az álmomban azt láttam, hogy mi ma nagyon összeveszünk valamin. Arra pontosan nem emlékszem hogy min de valamin annyira összeveszünk hogy a barátságunk mehet rá amit én soha az életben nem bírnék ki.

Sorra kerültünk.Mivel Suu-n láttam hogy lefagyott és egy szó nem csúszik ki a száján ezért én kértem a két kávét. Suu csak nézett rám és abban a pillanatban nem tudtam eldönteni mire gondol.

Akkor és ott nem tudtam eldönteni, hogy helyesen cselekedtem-e?! Suu mit fog nekem mondani? Magában tudja tartani? Vagy elmondja valakinek? Suu bámult,a kávékat vártuk, nekem pedig ilyen gondolatok kavarogtak a fejembe... 

Előzetes.

Hamarosan...