1.fejezet. 1/2.

1945. augusztus. 11.

A történetemet ennél a dátumnál kezdeném.

A nevem Mary Prens. 20 éves vagyok. New York-ban élek egyedül mert a szüleim meghaltak autó balesetben és mivel egyedül voltam gyerek így magamra maradtam. Kérdezhetnétek, hogy miért nem költöztem más rokonaimhoz.?! Erre azt mondanám hogy makacs vagyok és amit én egyszer a fejembe veszek azt senki nem változtat- hatja meg. Szóval volt egy lehetőségem, hogy nagymamámékhoz költözzek,de én 20 évesen elég felnőttnek éreztem magam hogy egyedül éljek. Tehát belevágtam a nagybetűs életbe...

Mivel a családi házunkat elég nehéz lett volna egyedül fen tartanom, így azt minél gyorsabban eladtam és vettem egy kis "lyukat" a belvárosban. Mivel még tanulok, úgy gondoltam hogy, a maradék pénzt felélem míg nem végzek a sulival. Orvosnak tanulok ami nem mondható egy egyszerű szakmának és elég sokat kell tanulni. Szóval éltem gyönyörű szép napjaimat mikor egyszer csak egy furcsaságon kaptam magam.Először nem is esett le mi történik velem. Senkinek nem mondtam el, mert féltem hogy az emberek gyogyósnak tartanak majd és valami elmegyógyba zárnak pár fogyi emberrel.

Szóval mióta anyu és apu meghalt azóta valami furcsa oknál fogva látom a jövőt. Hogy hogyan és miért? Ne tőlem kérdezd! Valaki ott fent ügyködik nekem de nem tudom mi célból... Szóval minden éjszaka pontban 0:00 perckor felébredek és lepörög a szemem előtt az, ami aznap fog történni velem. Valamilyen szinten jó mert legalább tudom mire számítsak. De ez még nem elég. Mikor ez megtörténik éjszaka akkor anyu és apu mellettem állnak és néznek. Általában ez-az ami lesokkol. Mikor egyik éjszakai látomásomban azt láttam hogy a legjobb barát nőmmel Susan-nal összeveszek, akkor elhatároztam, hogy muszáj leszek neki elmondani. Így is tettem...

Susan-t aki ismeri az egy életvidám lánynak gondolja aki mindenben meglátja a jót. Susan-nal óvodás korom óta barát nők vagyunk. Senki mást nem tudnék mondani az életemben aki ilyen hosszú ideig kibírt volna engem. Susan kedvenc színe a kék és mindent amit csak tud kékké varázsolja. Kék mániás lánynak is szokták hívni a baráti körében. És hogy miért nem mondtam el eddig Susan-nak ezt a problémámat? Mert Suu sosem hitt az ilyesfajta dolgokban. Eddig én sem hittem hogy ilyesmi egyáltalán létezik. És miért pont velem?! Ha tehetném már most azonnal választ követelnék rá.De hát azt sem tudom kitől kell.

Szóval reggel mikor a Mc'Donald's-ban találkoztunk, (mióta közép sulisok lettünk azóta minden reggel a Mc'Don.-ba találkozunk) Suu mosollyal az arcán a nyakamba ugrott és a fülembe 'sikitott':

-Jó Reggelt Mary!

-Jó Reggelt Suu! - köszöntem vissza neki halkabb formában.

Majd míg a sorban álltunk a reggeli Kávénkért-t elmeséltem neki a dolgokat magamról. 

Suu kikerekedett szemekkel nézett rám és láttam a szemében hogy azt várja, hogy nevessek egyet és mondjam hogy mindez csak vicc volt. De hát sajnos ez nem így volt. Majd a biztonság kedvéért megkérdezte:

-Te most viccelsz velem Mary?

-Nem Suu! Ez az én érthetetlen világom. - mondtam neki majd folytattam - Velem ez már körülbelül azóta van mióta anyu és apu meghalt, és most mindezt azért mondtam el neked mert az álmomban azt láttam, hogy mi ma nagyon összeveszünk valamin. Arra pontosan nem emlékszem hogy min de valamin annyira összeveszünk hogy a barátságunk mehet rá amit én soha az életben nem bírnék ki.

Sorra kerültünk.Mivel Suu-n láttam hogy lefagyott és egy szó nem csúszik ki a száján ezért én kértem a két kávét. Suu csak nézett rám és abban a pillanatban nem tudtam eldönteni mire gondol.

Akkor és ott nem tudtam eldönteni, hogy helyesen cselekedtem-e?! Suu mit fog nekem mondani? Magában tudja tartani? Vagy elmondja valakinek? Suu bámult,a kávékat vártuk, nekem pedig ilyen gondolatok kavarogtak a fejembe...